2020. március 22. vasárnap-Dr. Szabóné Kurucz Tímea

Categories: Egyéb

NAPI IGE ÉS GONDOLAT

***

2020. március 22. vasárnap

*******************************

  Istenfélelem

 És láttam, hogy egy másik angyal repül az ég közepén: az örök evangélium nála volt, és hirdette azoknak, akik a földön laknak, minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek, és hatalmas hangon így szólt: „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája, imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, a tengert és a vizek forrásait.” (Jelenések 14,6-7) 

A középiskolában volt egy kedves Tanárnő, aki szinte minden latinórát a következő mondattal kezdett: „Akar-e valaki önként, és dalolva felelni?” Ha elhangzott ez a kérdés összeszorult a gyomrunk, és izgulni kezdtünk, vajon ma ki lesz az, aki önként fog dalolni? Azóta már hosszú évek teltek el, de az érzés megmaradt! Vannak ugyanis olyan pillanatok az életben, amikor dalolnunk kell, talán önként, talán önkéntelenül. Mikor választ kell adjunk, le kell tennünk a voksunkat, ki kell nyilvánítani akaratunkat, világossá kell tenni szándékunkat. Nincs ez másként az Istennel, hitünkkel kapcsolatban sem!

Az angyal, amely az ég közepén, a zeniten repül, hirdeti az örök evangéliumot minden ember számára. Minden népnek, törzsnek, nyelvnek és nemzetnek ugyanazt az isteni üzenetet hozza: Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget. A Jelenések könyvében minden látomás, minden szó és minden ige az új ég, és az új föld eljövetelére készít. Mielőtt azonban a Teremtő újjáteremti ezt a világot, dalolnunk kell! Választ kell adjunk: Krisztussal, vagy Krisztus nélkül? Hogyan éljük az életünket? Az Istent féljük és tiszteljük, Őhozzá imádkozunk és Benne reménykedünk, vagy máshol keresünk segítséget?

Ha ebben az életben bármikor elbizonytalanodunk, összeszorul a gyomrunk, félelemmel van telve a lelkünk, ne feledjük el azt, amit hirdet az angyal: aki féli az Urat, annak élő reménysége van, ebben a mostani világban, és az örökkévaló országban is.  (Dr. Szabóné Kurucz Tímea, Körösszegapáti)

*****************************************************

Imádság:

Uram! Adj nekem bátorságot ahhoz, hogy megvalljam nevedet, egyedül Benned bízzak és Téged hívjalak segítségül. Engedd, hogy egész életemben neked, és rólad daloljak! Ámen!

***************************************************************

A nap gondolata:

„Az emberektől való félelem legjobb ellenszere az istenfélelem.” (C.H.Spurgeon)

 

Vélemény, hozzászólás?