Kiszállás volt gyülekezetünkben…
2018. november 29.

Kiszállás volt gyülekezetünkben…

2018. november 25-én, vasárnap kiszállás volt gyülekezetünkben. Így, ilyen kissé furcsának tűnő kifejezéssel illetik, amikor teológus hallgatók elmennek egy-egy gyülekezetbe és szolgálatot végeznek. Horsai Ede egyetemi tanár vezetésével egy tíz fős kis csapat érkezett közénk. Tanár úr hirdette az Igét, a többiek énekléssel, verssel, vagy éppen bizonyságtétellel szolgáltak, de a bemutatkozásuk mellett elhangzott röviden a Kollégium története is.

Áldott alkalom volt, hiszen jó néhány lendületes, ifjúsági ének is felcsendült, mely magával ragadta a gyülekezet tagjait. A hallgatás értéke című vers csodálatos üzenete sokak szívébe eljutott. Pallay Zsófia bizonyságtételét nyitott lélekkel hallgatta közösségünk. Arról beszélt a IV. éves teológus, hogy az Úr hogyan szólította meg és hívta el a lelkészi szolgálatra.

Az igehirdetés a 2Tim 1:7-10 alapján hangzott és bátorított bennünket arra, hogy ne szégyelljük az Úr Jézushoz való tartozást, hanem éljük meg örömmel és beszéljünk erről másoknak is.

Az istentisztelet végeztével a vendégek részt vettek még a gyülekezet énekkarának próbáján, majd egy finom ebéd elfogyasztása után indultak haza…

Jó, hogy jöttek. Sokat kaptunk, lelkileg nagyon feltöltődtünk általuk. Áldott legyen az Úr neve érte!