Csillagpont
2025. július 27.

Csillagpont

Gyülekezetünkből 4 fiatal volt részese az idei Csillagpont Református Ifjúsági Fesztiválnak. Mind a négyen bátran és örömmel számoltak be gyülekezetünk előtt egy vasárnapi istentiszteleten arról, amit átéltek, megtapasztaltak. 

Egyikük írásos beszámolója álljon itt most és adjon bátorítást mások számára, hogy legközelebb minél többen részt vegyenek a két évente megrendezendő, fiatalokat megszólítani szándékozó alkalmon:

Lélegezz fel!

Ez volt a 2025-ös Csillagpont Fesztivál mottója, ugyanis a fő témája a szorongás volt. A mai világban nagyon gyakori, mégsem beszélünk róla eleget. A fesztiválon viszont megtanulhattunk „Fellélegezni” a szorongásból. Istenhez közel kerülni és az ő társaságában visszatérni a szürke hétköznapokba. Erre különböző lehetőségeink voltak, mint például az istentiszteletek. Minden nap más lelkész hirdette Isten igéjét, utána pedig mi is megoszthattuk gondolatainkat a kiscsoportos beszélgetések alkalmával. Ezeken választ kaphattunk kérdéseinkre Istennel kapcsolatban. Megtanultuk, hogy Isten minden szorongásunknál jelen van, legyen az a múlt vagy a jövő. Ezenkívül ismert előadók tettek bizonyságot hitükről. Elmondták mitől szoronganak a hétköznapi életben, és ezeken Istennel hogyan tudnak túllépni. Esténként pedig 3500 fiatal együtt dicsérte Istent, amely hatalmas lelki feltöltődés volt rengeteg nevetéssel és barátsággal. Isten dicsőítése mellett lehetőségünk volt a koncerteken és különféle programokon pl. a strandolás, sárkányhajózás, röplabdázás, focizás részt venni.

Összességében egy nagyon tartalmas református találkozón vehettünk részt, ahol Isten volt a házigazda.

Találkozzunk a 2027-es Csillagpont Református Fesztiválon!

(Pogácsás Dóra)