Presbiteri tisztújítás
2023. szeptember 15.

Presbiteri tisztújítás

  

Kedves Testvérek!

Az idei év végén lejár a 6 évre választott presbitériumok mandátuma, ezért a Magyarországi Református Egyház valamennyi gyülekezetében presbiteri tisztújítás zajlik. Természetesen igaz ez a Nyíregyháza-Kertvárosi Református Egyházközségre is. Gyülekezetünkben a törvényes rendnek megfelelően a korábban megválasztott és esküt tett Jelölő és Választási Bizottság a végleges jelöltlistát elfogadásra a presbitérium elé terjesztette. Ezt a listát a presbitérium a 21./2023. (IX.24.) számú határozatában elfogadta és teljes egyhangúsággal jóváhagyta.

Ezen sorok célja, hogy segítsen a gyülekezet tagjainak abban, hogy imádságos szívvel, bölcsen, megfontoltan dönthessenek az új presbitérium felállásáról a

2023. október 8-án, vasárnap

tartandó

választói egyházközségi közgyűlésen.

 

A következő két igeszakasz is segítségünkre van a tájékozódásban:

„A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.” (1Péter 5:1-4)

„Kérünk titeket, testvéreink, hogy becsüljétek meg azokat, akik fáradoznak közöttetek, akik elöljáróitok az Úrban, és intenek is titeket, és munkájukért nagyon becsüljétek őket. Éljetek egymással békességben. Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket, biztassátok a bátortalanokat, karoljátok fel az erőtleneket, legyetek türelmesek mindenkihez. Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt. Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra. A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok.” (1Thess 5:12-22)

 

Főgondnokjelölt:

 

Nagy Viktor (44 éves, rendőrtiszt)

 

Presbiterjelöltek:

1.     Deveráné Flaskár Zita          (47 éves, közgazdász) 

2.     Gebri Nándor                      (42 éves, mérnök)

3.     Hrotkóné Páricsi Éva           (66 éves, szociális gondozó és ápoló)

4.     Nagy Viktor                         (44 éves, rendőrtiszt)

5.     Pogácsásné Balogh Edina    (44 éves, környezetvédelmi szakügyintéző)

6.     Dr. Sarkadi Zoltán               (44 éves, ügyvéd)

7.     Ster Miklós                          (47 éves, szervízvezető)      

8.     Szilágyiné Balla Anita         (48 éves, pénzügyi ellenőrzési referens)       

 

2024. január 1-től 6+2 fő lesz a presbitérium létszáma.

Nagy Viktor neve azért szerepel mind főgondnok-, mind presbiterjelöltként, mert ahhoz, hogy a gyülekezet főgondnoka lehessen szükséges, hogy presbiternek is megválassza őt a választói közgyűlés!

·        A presbiteri tisztséghez: a 6 legtöbb szavazatot kapott jelölt közé kell bekerülnie.

·         A főgondnoki tisztséghez: viszont a szavazatok 50%-át plusz még egy szavazatot kell megkapnia.

 Ha a két feltétel közül nem teljesül mindkettő, akkor gyülekezetünk főgondnok nélkül marad!

 

A 2023. október 8-án esedékes választói közgyűlésen is szükséges tehát a szavazólapon mindkét helyen megjelölni Nagy Viktor nevét, annak, aki szeretné, hogy továbbra is ő legyen gyülekezetünk egyik presbitere és a főgondnoka!